A XXI. század hajnaláig kellett fennmaradnia az emberi fajnak, hogy a saját hibáiban gyönyörködhessen. A Glitch: Designing Imperfection című album ennek a művészetnek szentelte oldalait személyem nagy örömére, de fizetésem bánatára.

Link a könyv oldalára: itt.

Az elmúlt pár év során a glitch egyre nagyobb teret hódít magának, legyen szó videóról, vagy zenéről. Sokan keverik a dolgot a glitch hoppal, ami egy relatíve új stílus, leginkább a Glitch Mobnak köszönhetően lett népszerű. Valójában egy alkotási technikáról van szó, ami nevét a digitális veszteségről/hibákról kapta. Igazi századvégi, ezredfordulós kifejezésforma, hiszen más korban az mpeg videotömörítés, az ugráló audio CD, az akadozó streamek nem nagyon mozgathatták meg a művészek fantáziáját. Nehéz olyan nagy nevet találni, aki ne használta volna ezt az eszköztárat, BT klasszikus stutter effektjeiben, Aphex Twin őrültségeiben, az UNKLE Eye for an eye klipjének tömörítési hibáiban, és kismillió más alkotásban is már több, mint egy évtizede folyamatosan belebotlunk ezekbe a hatásokba. Az elmúlt pár évben viszont erősen megindult a glitch-et tudatosan, a kreatív koncepció alapjaként használó produkciók előretörése, aminek a legnagyobb lendületet talán a videomegosztó site-ok adhatták (hol-máshol találkozhat az emberfia a legtöbb digitális hibával?). A fenti klip is ennek a folyamatnak az eredménye, amit leginkább azért postolok, mert nagyon jól példázza, hogy akár az mpeg tömörítés tudatosan rossz használatával is el lehet érni nagyon érdekes képi hatásokat.

Ha már a zene nem repdes az igényesség fellegvárában, akkor a klip/reklám se tegye azt, így lesz az élet harmónikus. Mindkét videó annyira zsé-kategória, hogy kötelező megnézni.

Második a folytatásban